Cikkek

Tartós virágdíszek

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

A nyári esküvői rendezvények után a virágkereskedőknek, virágkötőknek maradt egy kis lélegzetvételnyi ideje, hogy szakmailag továbbképezzék magukat a Flora Hungaria Kft. és a VVVMSZE által szervezett újabb alkotóműhelyben és bemutatón. A szeptember 5-én és 6-án megszervezett programok sikerének egyik kulcsa a főszereplő, Rozsondai Attila mester virágkötő, ifjúsági európabajnok személye volt. Kálmán Fanni idén fejezte be sikeresen a tanulmányait a szakképző iskolában, és szépen kidolgozott vizsgamunkájával kiérdemelte a virágdekoratőr szakképesítést. Már egy éve a gyakorlatokon is Attila üzletében (Bp. XIII. Pannónia utca 68.) dolgozott, ma már munkatársként tevékenykedik ugyanott. Hasonló gondolkodásuk eredményeként születtek meg az ötletes, egyszerűen kivitelezhető térdíszek, térelemek, csokrok.

A teltházas előadást számos új megoldással gazdagította a két virágkötő, de a műsorban szerepelt egy web-oldalt készítő és propagáló cég, valamint Nagy Gábor és Takács Dániel virágkötők, akik a belgiumi Eurofleurs versenyen szerepelnek. Móri Imre mester virágkötő pedig egy csodálatos kegyeleti virágkoszorúval érkezett a galéria terembe, hogy a következő, októberi szakmai programra hívja föl a nézők figyelmét.

A gazdag információáradatról Boros Attila, a VVVMSZE elnöke gondoskodott, aki nagyszerű hozzáértéssel és remek szakmai érzékkel vezette le a programot. Nos, nézzük miket is készítettek a virágkötők!

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

A szakemberekkel és virágkötő diákokkal megtelt teremben egy pisszenést sem lehetett hallani, olyan érdeklődéssel figyelték a bemutatót tartókat.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

Rozsondai Attila 2008-ban Brüsszelben nyerte meg az Eurofleurs versenyt, az Ifjú Virágkötők Európa Kupáját.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

Kálmán Fanni a frissen végzett virágdekoratőr az előkészítésben és a megkezdett munkák befejezésében vett aktívan részt.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

A sok termés felfűzését a szintén Attilánál dolgozó Németh Bernadett virágkötő-berendezőnek köszönhettük.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

A kérgétől megszabadított farönk darab tetejére sok-sok lyukat fúrtak, amikbe saslik pálcákat szúrtak. Erre az egyszerűen elkészíthető alapra tűzték fel az őszi színekben pompázó terméseket, virágokat.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

Az üvegedény oldalára körben egy csíkban ragasszunk kétoldalú ragasztószalagot. Erre a csíkra könnyedén ráragaszthatók ragasztópisztollyal a gabonafejek. A tálba vizes tűzőhabot téve a virágdísz egyszerűen elkészíthető. Attila az őszi színek közül ezúttal a mély bordó, a sötétlila, a piros és zöld színeket választotta ki. A tűzött virágdísz látványos díszítő elem a rendezvényen, sőt a tartó alap többször is felhasználható!

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

Termésekkel, mohával, száraz növényi részekkel leragasztott hungarocell gömbök dekorációs elemként is felhasználhatók.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

A hatalmas, középen üres csokor megkötéséhez egy erős drótkarika szükséges. Tartó lábakat rögzítsünk hozzá, így könnyedén megköthető a csokor akkor is, ha nehezen tudjuk átfogni a spirálisan elrendezett szárakat. Attila mesterien megoldotta a feladatot, de a megkötéshez már Fanni segítségére is rászorult.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

Az egyszerűen mohagolyóba csomagolt, színes dróttal körbetekert broméliák és Alocasia növények ugyanúgy vizet és tápanyagot kapnak az üvegtálban, mintha cserépben lennének. Igen tartós, a rendezvények szép, díszes dekorációs elemei.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

A különböző méretű, vastagságú kerek, készen kapható drótkarikákra fűzzük fel a terméseket. Egymás mellé rakva, szalaggal díszítve az őszi időszak különleges ajtódíszét készíthetjük el.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

Takács Dániel vágott drót összefogásával és rögzítésével, majd kihajtásával készített csokoralapot. A drótvégekre terméseket húzott. Ezt az alapot odaadta Attilának, ő pedig bemutatta milyen kisméretű csokor köthető bele.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

Nyírfaág köteget rögzítsünk a fakockába fúrt fém rúd köré. Az ágakba pedig drótszálakat tűzzünk, s a végükre kerülhetnek a különböző termések, virágrészek. Tartós, több napra is ajánlható dekoráció! A virágok szárvégeit viasszal zárjuk le.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója
Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

Nagy üvegvázába tegyünk nyírfaág kötegeket, közéjük pedig a különböző nagyméretű virágok, mint a Heliconia csokrait. Egy újabb, egyedi virág a Hedichium horsfieldii is bekerült a díszítő virágok közé.

Rozsondai Attila mester virágkötő és Kálmán Fanni virágdekoratőr szakmai bemutatója

A bemutató utolsó darabjaként került sor a tekercsdróttal átszőtt fémkarika bedíszítésére. A leveleket fiolába tette a mester, de a bromélia virágokat egyszerűen, drótra szúrva felfüggesztette. Az Alocasia és az Anthurium x clarinervum levelekből felépített térelem szintén a tartós díszek közé sorolható.

Szöveg és kép: Szabó János