Cikkek

III. Flora Hungaria Szaporítóanyag- és Fajtabemutató Börze

Világújdonságok

A Flora Hungaria Nagybani Virágpiacon idén harmadik alkalommal megtartott Szaporítóanyag és Fajtabemutató a dísznövény szakma egyik legnépszerűbb eseménye. A hazai forgalmazók szinte egyenesen az előző heti hasonló rendezvényről a hollandiai Pack Trial-ről érkeznek ide. Elhozzák a magyar kertészeknek a legfrissebb fajtákat és a legújabb technológiákat.

Az időpont azért is ideális volt, mert a kertészetek az értékesítési szezon nagyján már túl voltak, de a termesztéssel és a fajtákkal szerzett tapasztalataik még élénken éltek az emlékeikben. Ezen ismeretek birtokában már a jövőre gondolva fordulhattak a forgalmazókhoz, hogy a segítségükkel összeállítsák elképzeléseiket. Mindez azért is fontos, hogy az újdonságokhoz, amelyek többnyire már november-decemberben elfogynak, biztonsággal hozzájussanak. A kertészek is tudják, hogy az anyatelepek „felépítése" a rendeléseiken alapul.
A kiállítókat mi is felkerestük. Informálódtunk fajtákról, technológiáról, trendekről és közérzetről.

• Farmer Kft.
Nagy Márta kiemelte mennyire fontos a kertészekkel való személyes találkozás. A beszélgetések során sok olyan információcserére van lehetőség, amire az év során ritkán van alkalom. A termesztőket az itt élőben bemutatott növényekkel talán meglehet győzni arról, hogy bátran próbálkozzanak a különlegességekkel, aminek alig van kockázata, ha kis tételben nekilátnak. Ám ha sikeres lesz a termék, a vásárlók a következő évben keresni fogják. A termesztő felelőssége is, hogy igényt teremtsen a minél nagyobb választékra. Ismerjék meg a végfelhasználók is a lehetőségeket. A Farmer Kft. gazdag bemutatójából a Brasilia, Verbena, Dianthusok, Antirrhinumok mellett figyelmet érdemel a Petunia Limbo (F1) genetikailag kompakt sorozat, melyek kiültetésben rendkívül mutatós szőnyegszerű borításra képesek. A Limbo GP (Garden perfomance) fajták testesebbek, és virágaik is nagyobb méretűek.

• Szirom Kft.
Varga Balázs a rendezvényt egy a whiskyhez kapcsolódó hasonlattal illette. Minél idősebb annál jobb – mondta, az eltelt három év alatt komoly szakmai fórummá vált. A petúnia újdonságok közül a fekete közepű krém színű Viva Capucinora, a valóban piros Calibrachoa Cabaret Bright Red 2012-re hívta fel a figyelmet. A parkosoknak az ellenálló és jól terülő Zinfandel fajtát ajánlotta a Blankett sorozatból. A sok értékes faj közül kiemelte még az Alyssumot dugványról, az Angeloniat, Coleust, a Cataranthus Titan sorozatot, Portulaca Pazzaz fajokat. Nagy érdeklődés kísérte a balkonzöldségek között igazi újdonságnak számító magról vetett mini kígyóuborkát. Megtudtuk róla, hogy íze finom, termése a megszokott uborkánál zömökebb. Megfelelő tápanyag és vízutánpótlás mellett a ámpolnás edényben is teremnek.

• Hedera Bt.
Megnyerőek voltak az un. kettőshasznosítású (beltéri, kültéri) elatior típusú begóniák a Hedera Bt. szaporítóanyag választékában. A Glory Pink fajta például egész nyáron át virágzik a kertben, a Waterfall Encanto Falls Red remek időjárástűrő. A New Guinea Impatiensek közül az Impacio a teljes napsütést is elviseli, míg a Happytonia petúniák lisztharmat rezisztenciájukkal tűnnek ki. Korbonics Péter megemlítette, hogy választékuk hiányt pótló termékkörrel, cserepes zöldnövény szaporítóanyagokkal bővült.

• Plant Alliance Hungary
Ötfős személyzettel is alig győzték az érdeklődők rohamát, értékelte a szakmai napot Hegedűs Erika. Azt, hogy a következő szezonra milyen sok újdonsággal bővült a kínálatuk, jól jelzi a terjedelmében duplájára nőtt katalógusuk, amelyben az információkat - gondolva a külföldi partnereikre - piktogramok segítségével közvetítik. Interspecifikus muskátlik, Proven Winners fajtasor, őrült színű Crazytuniák, tálcás magvetések, PanAmerican fajtákkal kibővült vetőmagok..., csak néhány fontosabb kiemelés a választékból.

• Óbuda Kert Kft.
Ocskay Mária krizantémdugványokat valamint különféle gyümölcs, energia- és, évelő növények merisztéma szaporítóanyagait kínálta a standját felkereső kertészeknek. A Tatai energianád fajtát kifejezetten a parlagon hagyott területek hasznosítására ajánlotta, míg egyéb szolgáltatásaik közül a vírustesztelésre és a betegségdiagnosztikára felhívta fel a termesztők figyelmét. A tavalyi sok problémával terhelt krizantém szezonra utalva külön kiemelte, csak minőségi szaporítóanyagról lehet minőségi árut előállítani. Megjegyezte, a kertészeteknek a termesztéssel és nem a szaporítással kellene foglalkozni. Mindemellett a termesztőknek nagyon oda kell figyelni a változó vásárlói igényekre és szokásokra - fajtát és értékesítési helyet is jelent- választékuk összeállításában.

• Beppler Kft.
Több mint 60 féle újdonságot találhattak a látogatók a Beppler Kft. bemutatóján. Gaál Győző hangsúlyozta, csak az újdonságokkal is meglehet tölteni a standot, ha kellően innovatív nemesítő háttere van a cégnek. A színvilágot értékelve megjegyezte, a cirmos és az egyre érdekesebb színek ideje érkezett el. A Potunia petúniák újabb varázslatos színekkel gazdagodtak a Peppy sorozatban. A Cerice tarkasága vagy a Cobalt Blue kéke figyelemre méltó érdekességek. A Mecardonia Carpet Yellow talajtakaróként is alkalmazható. Javították a verbénák habitusát. A Wicked sorozatba tartozó fajták középerős növekedésűek, félfutók, ámpolnában is nevelhetők. A muskátli nemesítés az interspecifikus hibridek mentén halad tovább. A fajták színe, növekedése, ellenálló képessége, hő tűrése, só tűrése előre vetíti jövőbeni népszerűségüket.

• Szaszák Tibor
Szaszák Tibor bemutatta a nagyobb termetű Dahlia 'Hypnotica'sorozatot. A fajtákról elmondta, hogy a virágok színét az erősebb napfény sem fakítja ki, a növények folyamatosan, őszig nyílnak. A piros fajta igazi piros színt képvisel. Az anyák napi cserepes kínálatban választékbővítésre a Levisia 'Elise' évelőt ajánlotta. A faj tavasztól a fagyokig virágzik, palántáról indítva 8-10 hét alatt felnevelhető. Réstermék lehet a nagyobb méretű virággal megújult Helianthus Sunsation cserepes napraforgó. Kínálatukban a jövő szezonra Ball Colegrave zöldségvetőmagok is elérhetők lesznek.

• Szenttamási Kft.
Nagyon nagy volt az érdeklődés, mondta örömmel Szenttamásiné Horváth Jolán. Komoly kérdések hangzottak el, igazi szakmai megbeszélések zajlottak. Voltak akiket a cserepes szegfű gazdag választéka érdekelt, de voltak akik kíváncsian nézegették a sóvirágot. A Blue Velvet vagy a Blue Compact sűrű elágazódású, alacsony növekedésű termék. Nagyon tartós új színfoltot képviselnek. A dugványról szaporított tátika gyors kultúra a fagyokig tartó megbízható virágnyílással. Az Adorable cserepes szegfűk minden tagja kaliforniai származása miatt sok fényt és meleget kíván. Az Inticancha már több mint 10 színben ültethető, közvetlenül nagy cserépbe, hogy a rizóma fejlődni tudjon. A Helleborus Winterbells korai telepítéssel szeptembertől 7 hónapon keresztül virágzik almazöld virággal.

• Grünewald Kft.
Gazdag a választék, ám az egynapos rendezvény elegendő arra, hogy a kertészekkel megismertessük, nyilatkozott Nagy Beáta. Kínálatukban sok a hazai termesztők által még kiaknázatlan értékes faj. Többek között változatos fűszernövények, valamint az őszi programba illeszthető díszfű, Agastache, Alternanthera, Heuchera, Coreopsis évelő választék. Az egynyári kategóriában a ságra és a narancs mellett, megjelent a fehér virágú Thunbergia. Piros futó muskátlival ültetve szép balkondísszé válhat. A Sweet petúniák közül a Cherry már 2014 újdonsága, de láthattuk a telt virágú és a pasztell színű fajtákat is, valamint a Grünewald saját nemesítésű Lantanáit és a színben hozzá illő tarka levelű Ipomoeákat. A még kevésbé ismert Sentier olasz cégtől ciklámen palántákat, Begonia elatior dugványokat, félkész hortenziát és Dipladeniát. Árvácska mellett nevelhető kultúra a Torelus. Ámpolnás edényben is és nagyon mutatós színekben.

• Bíró Kft.
Hiányt pótló termékként ajánlották figyelmünkbe a télálló páfrányok választékát. Emellett a Lotto begóniákat hamarosan leváltó nagyvirágú, ám zömökebb és jobban elágazódó Ganymed sorozatot. Nagy edényes beültetésekhez a Bidens piros és narancs színű fajtáit. A Calibrachoa Calita fajtákat óriás méretű virágokkal, egyedi és érdekes színekkel. A Dahlia választék a Lubege sorozattal bővült. A Power és az XL fajták nagyobb méretűek, sok szép színnel. A napfényes helyeket is elviselő Sunpatiens már piros és fehér virággal is elérhető, de válogathatunk a bronz, barna, zöld és tarka levelű Ipomoeákból. A balkoneper kínálat kiegészült vadszamócával.

• Floretum Kft.
Rizmayer Katalin idén az évelőket helyezte előtérbe és többek között a legnépszerűbb Delphinium, Lupinus, Platycodon, Digitalis, Gailardia fajokból mutatott be szép választékot. A tavaszi és őszi értékesítésre 15-20 cm-es konténerben nevelhető virágzó növények az értékesítési helyeken spontán vásárlásra csábítják a vevőket. Szaporítóanyagaik szórt vetéses speciálisan nevelt szivarpalánták, melyekben fajtától függően egyszerre 4-8 magonc fejlődik. Az ilyen palántából 8-10 hetes neveléssel még ugyanabban az évben nyíló dúsabb, bokrosabb növény fejlődik.

• Dobay Kertészet
Dobay Imre megelégedéssel bemutatta be az interspecifikus muskátlik „ütős" újdonságait az előző heti Pack Trial-al kapcsolatban megjegyezte: mindenhol kicsit kedvetlen volt a bemutató. A német, holland kertészetekben, de Európa szerte is az időjárás miatt kedvezőtlenül alakult a szezon. Rátérve a muskátlira elmondta nagy jövőt jósolnak a sötét levelű és sötét piros virágú a félfutó habitusú Extrem Night valamint a zömök növekedésű álló típusú Belmonte Night fajtáknak. Emellett nagyon sok más újdonságot is kínáltak. Köztük az újabb színeket képviselő Begonia Boliviensis Encanto Red és Orange fajtákat, a Dahlina dáliák valamennyi tagját, Calibrachoa Lemon Slice és a csillagmintás Cherry Star petúniákat, ragyogó színű Vepita verbénákat, valamint a napos helyekre való Ipomoea Black Galaxy fajtát.

• Marczika Kft.
A szokásos szaporítóanyag kínálatán túl, kissé rendhagyó módon orchidea és Tillandsia szaporítóanyaggal is bemutatkozott a Kft. Marczika András ezeket a kultúrákat igazi réstermékként ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Elmondta a széles választékban rendelkezésre álló részben saját anyanövényről, részben importból származó fajtákat, epifita Tillandsia-kat nem csak a termesztők számára kínálja. Értékes virágkötészeti alapanyagként, dekorációs célra késztermékként a virágkötők is jól felhasználhatják munkáikhoz.


A rendezvény mindenki számára nyitott volt. A meghívott vendégeken kívül, bárki, aki a hétfői piaci napot felkereste, termesztő vagy kereskedő végignézhette a jövő növényeit, a nemesítő házak friss világújdonságait. Itthon, gyorsan, ingyen, magyar nyelven. Mindennek az lenne az értelme, hogy a lehetséges választék minél szélesebb körben váljon ismertté. Élénkítse a termesztést és az értékesítést. A rendezők belépődíjat nem, mindössze regisztrációt kértek a látogatóktól.

Forrás: Flora Magazin 2013_2. Merényi Alexandra