Cikkek

II. Flora Hungaria Szaporítóanyag- és Fajtabemutató Börze

Újabb sikert könyvelhetett el az idén második alkalommal megrendezett Szaporítóanyag- és Fajtabemutató Börze. Két új kiállítót és több látogatót vonzott, foglalhatnánk össze röviden, de persze ennél sokkal többről van szó. Jól látható, hogy az időben helyesen elhelyezett és célzott szakmai tartalommal megtöltött rendezvény népszerű. Kiállítókat és látogatókat vonz!

A bemutatóra a hollandiai Pack Trial utáni héten, június 18.-án került sor, ami azt is jelentette, hogy a forgalmazók a lehető legjobban fel voltak készülve a következő termesztési szezonra kínálható választékból. A kertészek, már túl a nagy értékesítési csúcson, de még élénken emlékeztek a termesztés esetleges nehézségeire, a fajták viselkedésére, a népszerű vagy kevésbé keresett fajtákra.

Sorban álltak a kertészek a stand előtt, értékelte a tavalyinál nagyobb látogatottságot Varga Balázs (Szirom Kft.) Elmondása szerint az idei bemutatóra nagyon komolyan felkészültek, mind marketing eszközökkel, mind a 2013-as újdonságok, szortimensek gazdag felvonultatásával, melyek iránt jelentős érdeklődést mutattak a kertészek, és amit megrendeléssel is megerősítettek. Színvonalas és nagyon fontos egynapos rendezvény- könyvelte el Varga Balázs.

Hasonlóan vélekedett Hegedűs Erika (Plant Alliance), aki megjegyezte, hogy míg tavaly ketten elegendők voltak, idén négyen is alig bírták az érdeklődők rohamát. Elmondta azt is, hogy számukra nagyon sikeres volt a rendezvény, melynek megítélésében, ha nem is elsődlegesen, de szempontként szerepel, hogy kevésbé költséges és kevesebb időt vesz igénybe egy több napos kiállításnál. A termesztők számára legfontosabb, a kiválasztott legjobb fajtákkal, a kínálatukat bővítő mediterrán növényújdonságokkal, valamint vegyes összeültetésekkel és szaporítóanyagaikkal érkeztek. Kézbe adták a legújabb katalógusukat.

Pozitív tapasztalatokat szereztünk – említette meg Rizmayer Katalin (Floretum Kft.), amikor mint első alkalommal kiállítót kérdeztük véleményét. Hogy sikerült-e új partnereket szerezni az később derül ki, mondta. A Floretum Kft. kifejezetten az általuk kínált szaporítóanyagokkal várta a kertészeket. A fajtáikat a hagyományos balatonfüredi rendezvényükön kiültetésben mutatják meg és értékelik.

A kiállítók, - a szaporítóanyag forgalmazók- ezen a rendezvényen éppen azt a célközönséget érhetik el, akiknek a termékeiket szánják, a termesztők pedig életben láthatják a kiindulási alapanyag minőségét, a tálcákban kínált növények fejlettségét, méretét, közvetlenül érdeklődhetnek a számukra legfontosabb információk, a fajtatulajdonságok, szállítási időpontok, technológiák, árak után.

A rendezvény célja idén sem volt más, mint ennek az igénynek a kielégítése, egyszerű és költséghatékony keretek között, megjelenésében elsősorban a kínált szaporítóanyag formákat bemutatva, hisz több cég fajtái a nyári szabadtéri bemutatókon kiültetésben is láthatók.
Merényi Alexandra