Elstartolt a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac bemutató


A bemutatót Boros Attila a VVVMSZE elnöke és Treer András a Flora Hungaria szakmai igazgatója nyitotta meg majd ismertették a 2019-es év terveit.
Berdár Bernadett és Lódri Csaba mester virágkötők léphettek a közönség elé. Félszegen ültem a széken, hogy valójában mivel is rukkol elő a két, immáron mesterré előlépett virágkötő? Nos, nézzük sorban az alkotásokat!

Berdár Bernadett, a Lille-ben megrendezett Euriskills verseny csapatversenyében Kunfalvi Melindával az oldalán a csapatverseny harmadik helyén végzett. Jó megoldása, többek között a hóvirágos összeállítása.



A vadon található elszáradt „gazokból” ügyesen összeállított tartókba a manapság kedvelt, különböző színű hunyorokból (Helleborus) készített virágdíszt. A hangulatos, a száraz anyagokból kiemelkedő kora tavaszi virágok üde látványt nyújtottak.


A már korábban említett hóvirágos virágdísz lenyűgöző hatással volt a szakemberekből álló nézőkre.




Ötletes kirakati díszt állított össze Bernadett festett papírból, szárított növényi részekből és cserepes dísznövényekből. Fantasztikus hatást ért el a látványos, figyelemfelkeltő kompozíciójával.




A színes habszivacs lapokból megszerkesztett térdísz alapját további, más színű dekorációkkal látta el. A tetejére cseres növények sokaságát tette.


Az íves száraz tűzőhab formába tűzött alkotást tojáshéjakkal díszítette a mester.


A három színű fonallal dekorált szerkezet önmagában is szépséget sugárzott, de a fölötte elhelyezett tavaszi hagymás virágok fokozták a látványt és kellemes hangulatot teremtettek.

A hatalmas virágtömeget tartalmazó csokor nem a mester virágkötő szakmai képességét tükrözte.


A kukában talált tojástartók összedolgozásával teremtette meg az alapot, amibe cserepes növényeket helyezett. A látványos téralkotás gondozását is meg kell oldani.


Sok-sok órát és cukorkát vehetett igénybe a csokoralap elkészítése, erre a virágkötőknek nem mindig van ideje, ám jól mutat.


A saját kezűleg dekorált üvegeket használta föl az asztaldíszítéshez Bernadett.


A fantasztikus aprólékos munkával elkészített nyírfa kéreg lapokból álló kézműves alapból folyt ki a gazdagon díszített virágdekoráció.

Lódri Csaba már korán elkezdte virágkötői pályafutását és egészen az Interflora Világkupáig jutott. A bemutatón készített virágdíszei a használhatóságról szóltak.


Bőségesen használt virágzó cserepes dísznövényt, így valóban tartós virágdísszé válhat az alkotása. Viszont a hónapokig is virágzó orchideák mellett a fürtös gyöngyike pár napig tartó virágjával megfelelő választás-e?


A túlzottan egyszerű megoldás a térhatároló vagy a kirakatot lezáró függönynél is a tartósság a kritikus pont. Meddig tart a belógatott hagymás tulipán?


A hatalmas, szépen megkötött csokor a megkötéstől számított 1-2 órán keresztül még eredeti állapotában marad, majd, amint a képeken is látható elkezdenek felfelé hajolni.


A pálmavirágzat megszáradt buroklevele a csónak alakú "tál". A kissé vegetatív hatású munka jól mutat benne, elhiteti velünk, hogy a földre lehullva átnőnek rajta a virágok.


Ismét előtérbe kerül az együttes tartósság egy adott virágdíszen belül. A kaktusz és a fürtös gyöngyike összeillők? Olyan díszek készüljenek, amit a vevőnek is jó szívvel odaadunk. A két, egymással szembefordított kosárra rögzített kaktusz és a kiegészítők együttese természetes hatású, látványos alkotás.


A gyapotterméssel díszített formában a kövirózsa a csavartfűz ágaknak köszönhetően válik egyedivé.


Csakis pár napra szólhat a nagyszerűen kidolgozott napforma. A lazán feltűzött virágfejek, kellékek együttese egy költséges rendezvény fő díszévé válhat.


Kimondottan teremdekorációnak felel meg a fatörzsre szerkesztett Gloriosát és Craspediát tartalmazó dísz.


A legyezőszerűen elrendezett tartószerkezet nagy segítség a sok virág elrendezésében, rögzítésében.


A vesszőből font kerek kosárformában a több ezer forintos Sansavierák, az Esheveriák és a Nymphea termések nem éppen összeillők.


Végre egy igazán tavaszi összeállítás! Ez volt a bemutató fő témája.

Mióta nyílik együtt a kertben a bromélia és a nárcisz? A helyes növénytársítások elsőbbséget élveznek a díszek készítésénél. Nagyon sok szép tavaszi vág áll rendelkezésre ebben az időszakban.


Nagyon szerencsés ötletnek és megvalósításnak tartom a virágzó, hajtatott cserjék felhasználását a virágkötészetben. A virágkötő által átfogalmazott bemutatás újabb bevételi forrást eredményez!


Ismét egy kedves tavaszi virágkötészeti ötlet a növények fölé emelt vesszőtető.



Képek a bemutatóról.
Kép és szöveg: Szabó János