Ámulatból – ámulatba
Nagyszerű, a professzionális műsorszervezőket is meghazudtoló programot állítottak a színpadra a Flora Hungaria nagybani virágpiacon, amibe belefűzték a virágkötészetet is. A szakmai nézőközönség nem is a virágkötészeti alkotásokat nézte, hanem azt várták az emberek, hogy milyen újabb eszement meglepetés lesz a színpadon. Hát volt bőven!
Szakmai ötletek is szerepeltek, de mindent felülmúltak a látványelemek, a csodálatos ruhák, díszítések. Imre és Réka természetesen latin tánccal nyitotta meg a műsort, ami egyben a Floraland nagykereskedés 25. születésnapi bulijaként is funkcionált. Szép, jó és hasznos volt a bemutató, a hozzá kapcsolódó szórakoztató elemek sokasága, a finomságok még csak gazdagították. De nézzük sorban az eseményeket:

A fél csarnokot kitöltötte a színpad és a rajta szereplő öt díszítés, a hinta, az olasz sarok, a bárpult, a szalmaágy és a királyi asztal.

Az alaphangulat megteremtésében a két virágkötő mester főszerepet kapott, a csodás latin zenére, táncra perdültek.

Egyszerre léptek, jól betanulták a mozdulatokat. Móri Imre = latin zene, latin tánc – már megszoktuk tőle.

A programot a már tőle megszokott módon, lendületesen és szakmailag helyesen vezette Boros Attila a VVVMSZE elnöke.

A program a sok önzetlen segítő nélkül nem jöhetett volna létre!

A műsor szervezői, Szloboda Réka és Móri Imre mester virágkötők.

Az első állomás az esküvői hinta és környéke az attraktív megvilágításnak köszönhetően zöld fényben pompázott. A téralkotás Réka munkája. Élővirágból készült, könnyen és gyorsan összeállítható. Réka elmondta, hogy selyemvirágból is elkészíthető a téralkotás.

A kis, kerek menyasszonyi csokor technikai megoldása az egyszerű, szalaggal bevont drótkeret – magyarázza Imre.

Az erdei tünde csodálatos jelmezéhez jól illik a kis csokor.

A kerek menyasszonyi csokrot apró virágokból állította össze a mester.

Levéllel leragasztott hungarocell félgömb, illetve tűzőhab menyasszonyi csokortartó a bojttal díszített virágdísz alapja.

A bemutatón fejdísszel egészítette ki az alkotó a látványt.

Aprólékos kidolgozás, kellemes színhatás jellemezte a gyakori technikai megoldással készült díszt.

Dróthálóba foglalt vizes tűzőhab darabok alkották a fél koszorú menyasszonyi dísz alapját.

A ruha és a virágdísz összhangja is fontos volt az alkotóknak.

Hortenziából és rózsából állt a szépen kidolgozott esküvői dísz.

Mindhárom virágdísz jól illett a menyasszonyokhoz.

A háttér és a „manökenek” együttesének látványa hatalmas sikert aratott.

A második témához készített díszlet őszi hangulatot teremtett, amibe az 1960-as évek olasz világa jól beleillett.

Hungarocell és vizes tűzőhab szendvics-szerű elrendezése volt az alapja a következő esküvői virágdísznek. A külső burkolat ragasztószalaggal fedett kartonlap, amire ragasztotta Imre a díszítést.

Az élő virágok a tűzőhabba kerültek.

A stílusos ruha és a virágdísz összhangban voltak.

Újabb ötlet: a könyv alakú doboz virágbőrönddé alakítása.

A "bőrönd" belsejébe fóliával betakart tűzőhabba tette a virágokat a mester.

A ruha és a virágdísz egysége is megteremtődött.

Látványos, a bemutató egyik sikeres munkája a virágbőrönd.

Réka készítette a hátizsákos esküvői díszt.

A siker és a taps sem maradt el a virágos hátizsák bemutatásakor.

S megérkezett Gyenes Szilvia munkája, a virággal feldíszített motorkerékpár is. A siker itt sem maradt el!

Ismét a ruha, a hátizsákos dísz, a motor díszítése együtt hatásos volt.

A három virágdísz felvonulásán érezhették, kik abban a korban már felnőttek voltak, hogy visszatért ifjúságuk olasz divatja.

A lányok a hangulatos térben pezsgőztek, beszélgettek.

A tök virágdíszt ehhez az életképhez Réka állította össze.

A felvirágozott motort Boros Attila, a műsorvezető is kipróbálta.

Újabb téma a bárpult, ahol a virágkötők több kisebb díszt is elhelyeztek.

A műanyag tartókat nem kell kibélelni, hiszen így sem engedik át a vizet.

Nagyszerű hangulati elemeket hoztak létre a virágkötők ebben a térben.

A két mester a virágtálak elkészítését is bemutatta.

Réka a térdíszeket alkotta meg.

Imre a kisebb és nagyobb méretű műanyag táskák „felvirágozásában” jeleskedett.

A színek és a virágdíszformák a bár hangulatának megteremtésében kaptak fontos szerepet.

A fejdísz és a hatalmas csokor egysége meghökkentő volt.

A sikeres összkép elképesztő sikert aratott.

Különös, nyújtott csokor elkészítési módját mutatta be Imre.

A föntről elkezdett csokorhoz folyamatosan rakta, először a hosszabb szárú, majd a rövidebb szárú virágokat, így jött létre az egyedi alak.

A nem mindennapi csokor jól állt a kecses menyasszonyhoz.

A csokor színhatása viszont megegyezett a bár virágdíszeinek színével.

Réka leomló csokrot állított össze.

A hosszú ruhához jól illő csokor sikere sem maradt el.

A színhatás minden munkánál igen fontos, különösen egy látványos bemutatón. Az övdísz, a csokor, a fejdísz és a vállra vetett színes kendő együttese nagy tapsra késztette a nézőközönséget.

A három "bárhölgy", mint három sikeres díva vonult be a színpadra.

A negyedik téma terét a halloween –re hangsúlyozták ki a mesterek.

A kellékeket is a halloween-hez illően válogatták össze.

A koponya váza morbid jellegét a virágdísz ellensúlyozta.

Szörnyűséges alakokkal rémisztgették a közönséget és a fotósokat.

Hatalmas széltében kötött csokorral jelent meg Réka.

A megfelelően bemutatott csokor már méreténél fogva is hatásos volt.

A mosoly nélküli modell megfelelően végezte el feladatát.

Csodálatos fejdíszt kapott a következő modell.

Réka, feketére festett aszparáguszból készített girland esküvői díszt. A téma fő színei a fekete és a sárga voltak.

A program végén a munkákat a közönség közelről is megvizsgálhatta.

A harmadik díszt Imre kerek ágakból szerkesztett alapra kötötte.

A tollakkal és kacskaringózó hagyma virágokkal gazdagította a virágdíszt.

Ebben az esetben is a nyakdísz és a csokor együttes megjelenésére összpontosított a mester.

A csontváz remek ötletnek bizonyult.

Ezekkel a kellékekkel lehet látványos halloween programot szervezni.

A modell és a virágdísz együttese lenyűgöző.

Hát nem rémisztő?!

Az ötödik virágdísz összeállítás a királynők körül forgott.

A királynői asztal értékes virágalkotásokkal telt meg.

Rózsatálak,

Gyümölcsállványok,

Egyedi tányérdíszek összessége teremtette meg a gazdag asztaldíszítést.

Hogyan készültek a tűzőhabos díszek? Bemutatták Móri Imre és Szloboda Réka mester virágkötők.

A királynők virágdíszeket is kaptak. Réka alkotása levéllel borított íves elemekből állt.

Királynő és virágdísze – remek összhangban.

A szépséges virágdísz méretével is felhívta magára a figyelmet.

Dekorációs kellékekből alkotott koronát is kaptak a királynők.

Az Imre által kötött hatalmas csokor az egyik királynő kiemelkedő díszévé vált.

Az virágcsarnokban jól ismert hölgy is királynővé változott.

Méltóságát növelte a nagy és hosszú palást, valamint az elegáns csokor.

A nagy, kerek, spirális szárelrendezéssel kötött csokor a királynői ruha színeiben pompázott.

A harmadik királynő hungarocell korongokból álló dísszel vonulhatott a színpadra.

A huncutság és az elegancia jellemezte a csodálatos fejdísszel bevonuló őfelségét.

Különös csokor, meghökkentő ruha – jól összeillettek.

Ragyogó mosoly és extravagáns fejdísz, igen hatásos kép.

Milyen komolyak voltak mindhárman!

Rájuk lehet bízni a virágbirodalmat!
A Floraland virág nagykereskedés alapításának 25. évfordulóját most ünnepelte. Ebből az alkalomból köszöntötték a közönséggel együtt Madarász Sándornét, Évikét és munkatársait a színpadon. Én is szívből gratulálok, mert a kezdetektől végig kísérhettem a cég gyors és sikeres fejlődését!




Szöveg és kép: Szabó János