Cikkek

Paralimpia 2016, avagy a HŐSÖK virágos fogadása

Az olimpiai virágos fogadás után egyértelmű volt, hogy a para-sportolókra is hasonlóképen készülünk.

Az olimpiai virágos fogadás után egyértelmű volt, hogy a para-sportolókra is hasonlóképen készülünk. Tisztában voltunk azzal, hogy hírértéke jelentősen kisebb és, hogy a társadalmi kirekesztettségük miatt számottevő médiavisszhang nem várható. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy mindazt megadjuk számukra, amit az "épek" is kaptak. Jó példával kell előállni, abban bízva, hogy a későbbiekben mások számára is természetes lesz az elfogadás.

Természetesen ebben az esetben is MINDEN, azaz nem csak éremszerző sportolóknak biztosítunk virágcsokrot. A paralimpiai sportolói delegáció 43 főt számlált. Mi 50 alkotással készültünk.

A virágpiac értékesítői egy kicsit sem gondolkoztak el azon, hogy a kevésbé "prosperáló" megmozdulásban részt vegyenek-e. Sőt! Minden esetben kiemelték, hogy a nehéz sorsú sportolókat MINDENEK felett meg kell ajándékozni, és ha lehet, akkor még nagyobb szeretettel álltak a program mellé.

Íme, néhány kép a rendezvényről, és az előkészületről. A csokrokat ismételten ÖNKÉNTES virágkötők alkották!

Hálásan köszönjük a nagyszerű összefogást és a példa értékű emberi hozzáállást.