Cikkek

Hogyan lesz a virágkötő iskolásból Európa-bajnok?

Ezt az utat követhettük végig Mezőffy Tamás virágkötői életútján. Már a középiskolai elsős évében a virágkötő szakkör igen aktív tagjaként szerepelt hazai ifjúsági versenyeken. A szép eredmények, első helyezések követték egymást. A középiskola után beiratkozott a virágkötő-berendező szakra, hogy szakmai tudását kiterjessze és virágkötőként eggyel magasabb szintre lépjen. Ezután felpörögtek az események. Nagyon jó helyre került az iskolai gyakorlatai alatt, olyannyira megkedvelte a virágüzletet, hogy hosszú éveken keresztül ott is maradt dolgozni. Saját vállalkozása, virágüzlete nem sokáig működött, mert ismét nagyot lépve a szakmai életben, elérte, hogy tehetségét a bemutatókon, külföldi tanfolyamokon kamatoztassa.

Első nagy győzelmét 2006-ban Hollandiában az Eurofleurs versenyen szerezte meg. Ő lett Európa első számú ifjú virágkötője. Már ez a siker is sokat jelentett a szakmai előrelépésében, sok bemutató, előadás lett az eredménye. Új virágkötészeti stílust honosított meg, s ezzel a csehországi Európa Kupán is diadalmaskodott, mert az eddigi kupák legjobb magyar teljesítményével, az ötödik hellyel, büszkélkedhetett. Soha nem adta fel a szakmai előrelépése érdekében tett, előre megtervezett elképzelését, vágyát. Mindenképpen Európa legjobb virágkötője szeretett volna lenni. Letette a mestervizsgát és már a mester oklevél birtokában készült a következő nagy megméretésre a genovai Európa Kupa megszerzésére. A 2016-os verseny meghozta számára a teljes sikert; ő lett az első magyar európabajnok! Ezután már csak visszautasítani kellett a felkéréseket bemutatókra, tanfolyamokra. A számtalan meghívás közül kedvére válogathatott, válogathat, mivel még ma is nagyon népszerű az egyedi alkotásokat készítő bajnok. Igen sok európai és távol-keleti ország virágkötő szervezetei, iskolái kapkodnak érte, de sajnos minden felkérést nem tud teljesíteni.

Nagy megtiszteltetés a magyar virágkötő társadalom számára, hogy megismerkedhet a karácsonyi témában tartandó bemutatóján az alkotásaival, az új megoldásokkal. Adventi, karácsonyi virágdíszek sora készül majd el a Flora Hungaria galéria termében. Az előre, jó készültségi szintre összeállított alkotások pörgő befejezése garantálja a bemutató sikerét.

A szerencsések, akiknek sikerült bejutni Tamás előző napi alkotóműhelyébe (november 7. 9 óra), a technikai fogások mellett, a virágdíszek részletes, mindenki saját maga általi elkészítésének, az alkotás örömének is részese lehet.

A költségtérítéses alkotóműhelyre előre kell jelentkezni, de a másnapi bemutató (november 8. 14 óra) megtekintése, előregisztrációval ingyenes lesz.

Szöveg és kép:

Szabó János