Cikkek

Fontos a hangulat

A virágkötő, amikor a munkája megtervezéséhez lát, nem hagyhatja ki a szempontok közül a helyszínt sem. Lényeges, hogy a környezet és a virágdísz összhangban legyenek. Ugyanúgy vonatkozik ez a megállapítás az élő és a száraz virágokból készült alkotásokra. Amikor a Szárazvirág Kft. szakemberei a felvásárlási helyeken járnak, már akkor tervezgetik, hogy melyik növényi rész, késztermék, milyen színben lenne megfelelő egy-egy adott hangulatban elkészítendő munkához.

Ezúttal egy izgalmas, az álarcok mellé tervezett fali dekoráció megtervezése, illetve elkészítése legyen a feladat. Ehhez a fehérített vesszőből álló alapot, a font tárcsaszerű alapot, illetve a képeken látható terméseket, kiegészítőket, valamint a drótos gyapjúzsinórt válogattam össze.

  1. 1. Első lépésként a gyapjúzsinórból készítettem egy akasztót, majd a két elemet egymáshoz rögzítettem, ugyancsak a zsinór segítségével.
  2. 2. A dísz lelógó elemeihez is a gyapjúzsinórt használtam föl, amit az egyik-másik dísznél megtörtem, így érdekes, egyben díszítő mozgásvonalat is kaptam. A kedvelt csigavonalas végződéseket is felhasználtam az elkészítésnél.
  3. 3. A "diszkoszalap" közepére egy „bellcup” termést ragasztottam, ami kitölti a lyukat.
  4. 4. A fehérített vesszőalap közé különböző terméseket, csavart füveket, a végükön „ming” golyóval, ragasztottam. ragasztottam. Az elkészült száraz virág fali dísz jól beleillik a környezetébe.
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat
Fontos a hangulat

Kép és szöveg: Szabó János
Termékek: Magyar Szárazvirág Kft.