Cikkek

A modern felé menet

A VVVMSZE és a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac annak ellenére, hogy sem OMÉK, sem pedig Hortus Hungaricus kiállításokat nem rendeztek 2016-ban, mégis megszervezte a diákok őszi virágkötészeti versenyét, amelyen fejenként két szép alkotást mutathattak be a versenyzők.

A VVVMSZE és a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac annak ellenére, hogy sem OMÉK, sem pedig Hortus Hungaricus kiállításokat nem rendeztek 2016-ban, mégis megszervezte a diákok őszi virágkötészeti versenyét, amelyen fejenként két szép alkotást mutathattak be a versenyzők. Mindkettőben közös volt az alma szerepeltetése.

A téralkotást és az ajtódíszt 13 virágkötészetet tanuló diák készítette el, így a főként szakmai közönség 26 munkában gyönyörködhetett. A budapesti és a szombathelyi iskolák diákjai tehetségük megcsillogtatásával, szabadon engedett fantáziájukkal a megújuló virágkötészet szakma igen szép darabjaival jelentek meg. A nagybani Virágpiac egyik zsilipjében modern kiállítást teremtettek egy délelőtt folyamán, ahol egy-két kivétellel még a felnőtteket is megszégyenítő remek alkotásokkal mutatkoztak be. A látogatók megismerhették a szakma fejlődésének irányvonalát, a sok tehetséges virágkötőt, akik még az iskolapadot koptatják, ám pár év múlva komoly szakember gárdaként, versenyzőként jelennek meg.

Mint minden versenyen, a diákoknak kiírt vetélkedőn is zsűri döntött a sorrendről. Még nem volt verseny, ahol a zsűri, a versenyzők, a felkészítő tanárok és a közönség véleménye megegyezett volna, de ezúttal látható volt a szombathelyi virágkötők erőfölénye, amiben mindenki egyetértett. Az első három helyen a Herman Ottó Szakképző Iskola tanulói végeztek, ami a tehetséges diákoknak, a jó tanárnak és az üzletvezető mentoroknak köszönhető.

Diákverseny - A modern felé menet

A diákok versenyén szép őszi virágdíszek töltötték ki a zsilipet.

Diákverseny - A modern felé menet
Diákverseny - A modern felé menet
Diákverseny - A modern felé menet
Az első helyen Takács Dániel végzett, aki a könnyed virágdíszt a tartó drótszálakon alakította ki. Az összeállítás közepére pedig a kötelezően teljesítendő feladatként, az alma szerepeltetéseként, a két almát tette. Az ajtódíszét kötélből és csipkebogyóból állította össze.
Diákverseny - A modern felé menet
Diákverseny - A modern felé menet
Sánta Boglárka kapta a zsűri szerint a második legtöbb pontot a munkáira. Téralkotása és az ajtódísze is egységes elgondolás alapján készült, s ezért mutatott olyan jól a kiállításon.
Diákverseny - A modern felé menet
Diákverseny - A modern felé menet
Diákverseny - A modern felé menet
A harmadik helyezésért járó díjat Tímár Nóra vihette haza. Szakmailag kifogástalan, nagyszerű munkákat készített. A sok mini és nagyobb alma alkotta koszorú és az almával borított térdísz a kiállítás remekművei voltak.
Diákverseny - A modern felé menet
Diákverseny - A modern felé menet
Diákverseny - A modern felé menet
Diákverseny - A modern felé menet
Völgyi Nóra ajtódíszét száraz levelek alkották.
A száraz Cinerária levéllel Schleisz Benjámin bajlódhatott, amíg el nem készítette ajtódíszét.
Gáspár Nóta állította össze ezt a hagyományos, almás virágdíszt.
Mónika a gerendát megszakítva, ötletes díszt készített.

Szöveg és kép: Szabó János